A mai Magyarország területén a lótenyésztésnek már a hunok, avarok és magyarok betörései előtt is jelentékeny szerepének kellett lennie, erre lehet követ keztetni ama körülményből, hogy területének legnagyobb része már a természet szerint is termelésre és állattenyésztésre utalta a rajta élő lakosokat. Alig vonható emellett kétségbe, hogy ezen a területen már a keletről beindult törzseknek megjelenése előtt is a könnyű és szívós alkotású ló fajta volt az uralkodó, mert e fajtának használatára voltak utalva már a lakosság gyérsége mellett úgy gazdálkodási, mint érintkezési szempontból is, mert nagy távolságokkal kellett számolniok.

Legnagyobb befolyást kellett azonban gyakorolnia a lótenyésztésre a magyarok megjelenésének, kik lovascsapatjaikkal nemcsak hazánk mai területén, de egész Közép-Európát és a keleti ottomán birodalom határait is elözönlötték, s éppen lovaik gyorsasága és kitartása révén lettek félelmetessé. Képzelhető ugyan, hogy harci kalandozásaik alatt úgy a nyugaton, mint keleten is sok lovat ejtettek zsákmányul, de az fel nem tehető, hogy a nyugatról zsákmányolt nehéz lovakat tenyésztésre használták volna.

Bizonyosnak vehető, hogy az Árpád-származásúak uralkodásának tartama alatt a lótenyésztést nagy mértékben űzték, valamint kétségtelen, hogy a tenyésztett lófajta a honfoglalással behozott keleti vért képviselte.

A XV. században kezdodő török elleni háború következtében újabb lófajta is megjelent. Feltételezhető, hogy a török lovasság által használt méneknek a tenyésztésre való használata nem tartozott a ritkaságok közé. Ezt megerősíti még a mai napig is a nép birtokában lévo lóanyag, mely mindama vidéken, ahol a török huzamosabban tartott csapatot, a turkomán ló jellegét viseli magán.

A XVIII. században a nagyobb és jelesebb ménesekben a spanyol vért alkalmazták. Az uralkodóházak a főrendeknek és nagybirtokosoknak spanyolországi birtokairól jelentékeny számú mént ajándékoztak s ily célból tekintélyes számú andalúziai lovat is vásároltak.A spanyol fajta ló a szóban levő században az egész világon a legkedveltebb volt. Azért, hogy az eredeti fajta a spanyolhoz képest ne törpüljön el, a kormány a század végén az általános tenyésztés érdekében állami méneseket, illetve telepeket alapított.

Széchenyi István és Wesselényi Miklós voltak az elsők, akik angolvérű méneket hoztak és hozattak s akik a ló tehetségének valódi próbakövét: a versenyeket és a lovas vadászatokat meghonosították.

Ugyanez időtájt történt, hogy báró Fechtig, ki Magyarországon egy birtokot bérelt, 8-10 darab rendkívül jó arab telivér ménre és ugyanannyi kancára tehetett szert. A Fechtig-féle arab példányok és a Széchenyiek, Festetichek, Károlyiak által behozott angol mének voltak tehát az elsők, melyek ismét a legjobb és legnemesebb vért kezdték méneseikben felszínre juttatni.

1852-től fogva a kormány állami méntelepeket kezdett szerveztetni s a telepek létszámának szaporítását feladatává tüzte. Ez időszakban történt a mezőhegyesi ménesben egyes fajtákra nézve a következetes tenyésztés megállapítása, ugyanekkor frissítették föl a bábolnai ménest is a keletről behozott apa- és anyaállatokkal.

1853-54-ben alapították meg a kisbéri ménest. A kormány az 1868. év végével átvette az országos lótenyésztés vezetését, ezzel együtt az állami ménesek és méntelepek kezelését. A kisbéri ménesben angol telivér mének használatát tűzték ki célul.

Hegyes tájaink érdeke és igényei szempontjából feladatává vált a kormánynak egy oly lófajtának megszerzése és felhasználása, mely ama vidékek mostohább vidékeinek megfelelő. E célra szervezte az állam a fogarasi ménest, melynek anyagját a 300 év óta következetesen tenyésztett karsti (lipicai) fajtából alakították. E vázolt intézkedésekbol kifolyólag fokozatosan az egész Dunántúl és az egész Alvidék televényes talaján és az ország inkább halmos, mint hegyes vidékein az angol fajta ló fejlődött ki.

A homokos és kevésbé termékeny országrészeken az arab, míg a kárpáti vidékeken a lipicai mének használata folytán ily tenyészirány fejlődött ki.

Forrás: Lovik Károly: A lovas-sport